Bölcsi-, ovi- és iskolakezdés – Mit tegyek, ha folyton beteg a gyerek?

1-2 hét önfeledt szórakozás a többi gyerkőccel, majd 1-2 hét bánatos lábadozás otthon. Szülőként az év egyik legbizonytalanabb időszaka, amikor egy hosszas szünet után visszatérnek az apróságok a bölcsis, ovis vagy iskolás közösségbe. Nem véletlen, hogy szeptember környékére az anyukák és apukák többsége betervez néhány szabadnapot. De miért kell ennek így történnie? Normális egyáltalán, hogy a gyermekünk életének első éveiben ez évről évre megismétlődik?

Szinte borítékolható, hogy az évnyitót követően hamarosan hőemelkedéssel, lázzal, torok- vagy fejfájással, esetleg kiütésekkel tarkítva pihen otthon a gyerek. Ez egy aggodalmat keltő, de teljesen normális helyzet. A kisiskolás, óvodás és bölcsődés csöppségek immunrendszere ugyanis még nincs teljesen kifejlődve, bizonyos betegségeken pedig egyszerűen át kell esniük, hogy a szervezetük később hatékonyan védekezhessen a következő „támadásokkal” szemben.

Hiába az elővigyázatosság

Egy 2 vagy akár 6 éves gyerekkel hiába beszéljük meg, hogy mire figyeljen oda, amikor a többiekkel játszik. Ha egy apróságoktól hemzsegő közegben felüti a fejét egy megbetegedés, biztosra vehető, hogy nem csak a kórokozót hordozó gyerkőcnél jelentkeznek majd a tünetek.

Elég egy tüsszentés, egy összenyálazott játék vagy egy aprócska érintés, hogy a vírusok vagy a bacilusok tovább vándoroljanak. Egy olyan közösségben, ahol az átlagéletkor nem éri el az 5-öt, az imént említett cselekedeteket egyszerűen nem lehet elkerülni. Egy ijesztő és idegőrlő időszak ez minden szülő és gyermek életében, az esetek többségében viszont komolyabb aggodalomra semmi ok.

Vigyük-e közösségbe a gyermeket?

Amennyiben egészséges, nem szabad steril körülmények között nevelni! Fontos, hogy mielőtt közösségbe visszük, szokassuk hozzá a gyerektársasághoz. Rendszeresen vigyük el játszótérre vagy játszóházba, így elkerülhetjük, hogy a szervezetét sokként érje az első találkozás az ovis vagy bölcsis csoporttársakkal.

Járványhelyzet idején természetesen sokkal elővigyázatosabbnak kell lennünk. A koronavírus esetében például egy olyan kórokozóval állunk szemben, amely ellen jelenleg nem áll rendelkezésre védőoltás. Folyamatosan kövessük figyelemmel az országos tisztifőorvos által tett ajánlásokat, és tegyünk meg mindent a fertőződés elkerülése érdekében (a legfontosabb teendőket IDE KATTINTVA olvashatja el).

Folyamatosan erősítsük az immunrendszert!

Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a gyermek immunrendszere hatékonyan vehesse fel a harcot a kórokozókkal szemben, és figyeljünk oda az egészséges környezet megteremtésére:

  • Az immunrendszer kifejlődésének egyik alapfeltétele az anyatej. A gyermek születése utáni első hat hónapban hatalmas jelentősége van a szoptatásnak, és ameddig csak lehet, érdemes kitolni az anyatejes táplálást.
  • Idősebb korban is gondoskodjunk a vitaminokban gazdag és változatos táplálkozásról. Minden étkezésnél biztosítsunk friss gyümölcsöt és zöldséget a fejlődő szervezetnek.
  • A C- és D-vitamin pótlására fokozottan érdemes odafigyelnünk. Ez az őszi és téli hónapokban hatványozottan igaz.
  • Az aktuális időjárásnak – és ne az évszaknak – megfelelően öltöztessük fel a gyermekünket. A túl- és az alulöltöztetés is betegségek kialakulásához vezethet.
  • Rendszeresen szellőztessünk, amennyiben pedig szükséges, gondoskodjunk a párologtatásról is.
  • Minden kötelező védőoltásról idejében gondoskodjunk, és kérjük ki a kezelőorvos véleményét a javasolt (például a rotavírus elleni) vakcinákról.
  • Biztosítsuk a regenerálódáshoz szükséges pihenőidőt. Az éjszakai alvás mellett szoktassuk hozzá gyermekünket a délutáni pihenéshez.
  • Figyeljünk oda a rendszeres testmozgásra. Teremtsük meg a sportolás feltételeit, és ne hagyjuk, hogy szabadidejét a négy fal között ülve töltse.

További tanácsokért forduljon bizalommal a Tócós Patika kollégáihoz, vagy keresse fel webpatikánkat, ahol az immunerősítő készítményeket online is megrendelheti.

Kérdése van?