Élet koronavírus-fertőzés után - ezek lehetnek a poszt-COVID-19 szindróma tünetei

A jelenlegi adatok szerint Magyarországon már 400 ezer fölött van azoknak a száma, akik felgyógyultak a koronavírus-fertőzésből, világviszonylatban pedig több mint 74 millió emberről beszélhetünk.1 A gyógyultak számának folyamatos emelkedése mindannyiunkat örömmel és bizakodással tölthet el, nem szabad azonban megfeledkeznünk arról a tényről, hogy a COVID-19-en átesettek a kórokozó eltűnése után is számíthatnak szövődmények kialakulására.

A megbetegedés után az érintettek akár 40%-ánál is jelentkezhetnek azok a tünetek, amelyeket a poszt-COVID-19 szindróma jeleként tartunk számon.2 A súlyosabb szövődmények elkerülése érdekében az alábbi panaszok jelentkezésekor minél hamarabb vegyük fel a kapcsolatot kezelőorvosunkkal!

A poszt-COVID-19 szindróma tünetei

Annak ellenére, hogy a koronavírus már nincs jelen a szervezetben, a poszt-COVID-19 szindróma hasonló tüneteket produkálhat, mint maga a megbetegedés (elsősorban légzőszervi, szív-ér rendszeri, idegrendszeri panaszokat, valamint veseelégtelenséget idézhet elő). Jelentkezhet:

  • nehézlégzés,
  • fejfájás,
  • végtagfájdalom,
  • fáradtságérzet,
  • ízérzés- és szaglásvesztés,
  • fáradékonyság,
  • heves szívdobogás,
  • tompult tudatállapot
  • vagy lelki problémák.

Vírus tünetei

Mi a teendő, ha jelentkeznek a tünetek?

Amennyiben a koronavírus-fertőzés lefolyását követően az imént említett panaszokat tapasztaljuk, minél hamarabb vegyük fel a kapcsolatot kezelőorvosunkkal, ha pedig a tünetek aggasztóvá válnak, keressük fel a sürgősségi ellátást – az orvosok ebben az esetben kizárják az olyan kórképek jelenlétét, mint például a tüdőembólia, a szívelégtelenség vagy a mélyvénás trombózis, majd felállítják a szükséges kezelési tervet.

Professzor Dr. Kásler Miklós március 20-án bejelentette, hogy elkészült a poszt-COVID-19 szindróma szakmai protokollja, amely a betegek ellátásához nyújt hatékony segítséget a kórházi dolgozók számára. Az emberi erőforrások minisztere továbbá kijelentette, hogy „a Minisztérium Post Covid-19 ambulancia felállítását tervezi az Országos intézetekben, az egyetemek klinikai központjaiban és a megyei kórházakban. A járvány csökkenése majd megszűnése idején lesz lehetőség arra is, hogy Post Covid rehabilitációs osztályokat is kialakítsunk.”3

Mit tehetünk otthon?

Amennyiben kezelőorvosunk szerint a tünetek súlyossága nem igényel kórházi ellátást, a mihamarabbi felépülés érdekében a szakember tanácsainak betartására, a panaszok enyhítésére és néhány alapszabály szem előtt tartására kell odafigyelnünk:

Vírus után

  • Rendszeresen engedjünk be lakásunkba friss levegőt, figyeljünk oda a vitaminokban gazdag, kiegyensúlyozott táplálkozásra és a bő folyadékfogyasztásra.
  • Az immunrendszer erősítése érdekében szedjünk multivitamint, amelyben optimálisan be van állítva a fontos tápanyagok egymáshoz viszonyított aránya (a C-vitamin mellett fontos a D-vitamin bevitele – különösen abban az esetben, ha kevés időt töltünk a szabadban –, hiánya ugyanis gyengítheti az immunrendszert).
  • Egy alvásfigyelő, véroxigénszint-mérő készülék beszerzésével otthon is ellenőrizhetjük az állapotunkat. Érdemes olyan eszközt vásárolni, amely aggodalomra okot adó értékek esetén visszajelzést is küld, így azonnal cselekedhetünk.
  • Naponta végezzünk el egy általános állapotfelmérést (mérjük meg a pulzus- és légzésszámot, figyeljük meg a légzésünk ritmusát és mélységét) így nyomon tudjuk követni a betegség alakulását. Amennyiben eltérést tapasztalunk, konzultáljunk háziorvosunkkal telefonon, drasztikus állapotromlás esetén pedig azonnal értesítsük a mentőszolgálatot.

A megelőzés fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni! Mivel a COVID-19 esetében cseppfertőzéssel terjedő betegségről van szó, kizárólag megfelelő személyes higiéniával és a távolságtartási szabályok betartásával együtt érhető el, hogy a járvány terjedésének a sebességét kordában lehessen tartani. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük azt az 5 alapszabályt, amelyre mindenkinek érdemes odafigyelnie járványhelyzet idején. Tanácsainkat IDE KATTINTVA tekintheti meg.

Amennyiben otthon is használható antitest tesztre, kézfertőtlenítő folyadékra, szájmaszkra vagy vitaminkészítményekre van szüksége, forduljon bizalommal a Tócós Patika kollégáihoz! Ne feledje: ezeknek a termékeknek a beszerzéséhez nem kell személyesen felkeresnie gyógyszertárunkat: webpatikánkon keresztül az ország bármely pontjáról, otthonról is leadhatja a rendelést, a kiszállításról pedig a megbízott futárszolgálat rövid időn belül gondoskodik.

Forrás:
1 Tájékoztató oldal a koronavírusról
2, 3 Elkészült a Post Covid-19 szindróma hazai kezelésrendje