COVID-19 antitest teszt – Otthon is leellenőrizheti, hogy átesett-e a fertőzésen

A koronavírus körülbelül egy évvel ezelőtt vált a mindennapi életünk részévé. Azóta a maszkviselés, a rendszeres kézfertőtlenítés és a távolságtartás éppoly természetessé vált, mint a köszönés. Arról eddig csak egészségügyben dolgozó szakemberek segítségével tájékozódhattunk, hogy átestünk-e a fertőzésen, a Biosynex Autotest COVID-19 antitest teszt megérkezésével viszont már otthon is megállapíthatjuk, hogy a szervezetünk találkozott-e a koronavírussal.

15 perc alatt megvan az eredmény

Az antitest-kimutatáson alapuló COVID-19 otthoni gyorsteszt segítségével azonosítani lehet a „csendes fertőzéseket”, valamint azokat a személyeket, akik már felépültek a betegségből. Ehhez mindössze egyetlen csepp vérre és két csepp reagensre – amelyet a csomag tartalmaz – van szükség. A tesztkazettára cseppentve 15 percen belül megszületik az eredmény (a mintavétel pontos menetét az alábbi videó mutatja be).

Kizárólag megfelelő személyes higiéniával és a távolságtartási szabályok betartásával együtt érhető el, hogy a járvány terjedésének a sebességét kordában lehessen tartani. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük azt az 5 alapszabályt, amelyre mindenkinek érdemes odafigyelnie járványhelyzet idején. Tanácsainkat IDE KATTINTVA tekintheti meg.

Az antitest teszt már online is megrendelhető

A Biosynex Autotest COVID-19 antitest teszt – amely Magyarországon jelenleg az egyedüli otthoni használatra engedélyezett gyorsteszt – már online is megrendelhető. A csomag minden kiegészítőt tartalmaz, amelyre a vizsgálat elvégzéséhez szükség van, ezért se a minta vételéhez, se az eredmények kiértékeléséhez nincs szükség további felszerelésekre vagy egészségügyi szakemberek közreműködésére.

Covid-19 antitest teszt

Ellenőrizze, hogy az ön szervezetében jelen vannak-e az antitestek!

Rendelje meg a gyorstesztet, és ellenőrizze, hogy önnek vagy családtagjainak a szervezetében megtalálhatóak-e az antitestek.

A tesztcsomag nem minősül hatósági tesztnek. Az eredmény csak tájékoztató jellegű. A tüneteket tapasztaló személy esetében a COVID-19 antitest teszttel kapott negatív eredmény nem zárja ki a koronavírus-fertőzést. Ha betegségre utaló tünetek jelentkeznek, a negatív eredményt meg kell erősíteni egy második mintavétellel 11 nappal az első teszt után.

A BIOSYNEX AUTOTEST COVID-19 ANTITEST TESZTET IDE KATTINTVA RENDELHETI MEG >>

Amennyiben az antitest teszt mellett kézfertőtlenítő folyadékra, szájmaszkra vagy vitaminkészítményekre van szüksége, forduljon bizalommal a Tócós Patika kollégáihoz! Ne feledje: ezeknek a termékeknek a beszerzéséhez nem kell személyesen felkeresnie gyógyszertárunkat. Webpatikánkon keresztül az ország bármely pontjáról, otthonról is leadhatja a rendelést, a kiszállításról pedig a megbízott futárszolgálat rövid időn belül gondoskodik.