A puffadás, a gyomorégés és a túlevés elkerülése érdekében

A hasi görcsök, a puffadás és a gyomorégés a karácsony közeledtével gyakran felmerülő probléma – kevesen tudnak mértéket tartani, és ellenállni az ünnepi falatoknak, ez pedig néhány felszaladt kiló mellett akár az egész napot megpecsételő panaszokat is okozhat. Egy kis odafigyeléssel mindezeket a kellemetlenségeket el lehet kerülni.

Az idei karácsony minden családban csendesebben telik majd, a roskadásig telt ünnepi asztal viszont ezúttal is tálcán kínálja majd a finomabbnál finomabb fogásokat. Vegyük sorra azokat a tanácsokat, amelyek megfogadásával elkerülhetjük a hasi diszkomfortérzés kialakulását.

10+1 tanács, hogy önfeledt legyen az ünneplés

1. Sok-sok folyadék – Két deciliter buborékmentes víz – érdemes már reggel ezzel indítani a napot, és óránként felhörpinteni az említett mennyiséget. Ezzel segíthetjük az emésztést, közvetlenül étkezés előtt fogyasztva pedig hozzájárulhatunk ahhoz, hogy hamarabb jelentkezzen a teltségérzet.

Gyomorsav ellen

2. A buborékok elkerülése – Családi vagy baráti összejövetelek alkalmával észrevétlenül gördülnek le egymás után a különböző italok, és gyakran előfordul, hogy nem figyelünk oda, mit is tartalmaz a pohár. A szénsavas üdítőkkel, a sörökkel és a pezsgőkkel azonban érdemes óvatosnak lenni.

3. Rendszeres testmozgás – December végéhez közeledve egyre ritkábban jut eszünkbe a sportolás, pedig az ünnepek alatt is szükség van rá, hogy naponta 20–30 percet intenzív testmozgással töltsünk – ez különösen igaz abban az esetben, amikor a megszokottnál több táplálékhoz juttatjuk a szervezetünket.

4. Kiadós evés után kiadós séta – Közvetlenül evés után a sportolás természetesen nem ajánlott, egy néhány perces sétát a friss levegőn viszont mindenféleképpen érdemes beiktatni. Ezzel nemcsak az emésztés folyamatát segíthetjük, hanem az étkezés utáni aluszékonyságot is elkerülhetjük.

Gyomorégés ellen

5. A szendergés elfelejtése – A gyomorsav elősegíti az elfogyasztott táplálékok feldolgozását, hanyatt fekve viszont a maró folyadék a nyelőcsőbe juthat. Ennek elkerülése érdekében sose feküdjünk le közvetlenül étkezés után (a vacsorát is 3-4 órával lefekvés előttre időzítsük).

6. Viszlát káros szenvedélyek – Az alkohol- és kávéfogyasztást tartsuk minimális szinten, a dohányzásnak pedig próbáljunk búcsút inteni (a cigaretta letételét segítő készítményeket ide kattintva online is megrendelheti). A szeszes italok megváltoztathatják a bélrendszer bizonyos szakaszainak kémhatását – ezzel gátolva az adott bélszakaszon az emésztés hatékonyságát –, a kávé csökkentheti a gyomor és a nyelőcső határán elhelyezkedő záróizom működésének hatékonyságát – és így könnyebben visszafolyhat a gyomorsav a nyelőcsőbe (reflux) –, a dohányzás pedig gátolhatja a táplálékok megfelelő felszívódását.

7. Kísérletezésnek helye nincs – A rákfélék, a puhatestűek vagy egyéb egzotikus ételek igaz csak ritkán kerülnek az ünnepi asztalra, de ha mégis szemben találjuk magunkat velük, nem most jött el az ideje, hogy megkóstoljuk őket. Amennyiben korábban még nem fogyasztottunk valamit, a kísérletezést időzítsük egy másik napra.

8. Ajánlott élelmiszerek – Az emésztés elősegítése érdekében fogyasszunk minél több rostos ételt, gyümölcsöket, zöldségeket és teljes kiőrlésű gabonából készült pékárukat – ezeket az élelmiszereket minden étkezésnek ajánlott tartalmaznia.

Puffadás okai

9. Tiltólistás élelmiszerek – A puffadás elkerülése érdekében a babot, a lencsét, a kukoricát, a brokkolit, a karfiolt és a káposztát érdemes lehúzni az ünnepi menüről, a gyomorégés megelőzése érdekében pedig a citrusféléket, a paradicsomot és a hagymát nem ajánlott éhgyomorra fogyasztani.

10. Mértékletesség – Az egyik legnehezebben betartható tanácsot a végére tartogattuk: a habzsolás helyett szánjunk minden fogásra elegendő időt. Próbáljuk elnyújtani egy-egy falat megrágását, kis adagokat vegyünk a szánkba, a fogások előtt pedig igyunk meg egy kis pohár szénsavmentes vizet.

+1  Ha mégis jelentkeznek a panaszok – Hasi diszkomfortérzés sajnos a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is kialakulhat, de ilyenkor sem kell kétségbe esni. A puffadás, a gyomorégés és a teltségérzet okozta kellemetlenségek leküzdésére léteznek gyorsan ható készítmények:

  • Puffadás ellen az Espumisan belsőleges emulziós cseppeket,
  • a gyomorégés leküzdéséhez a Gaviscon borsmenta ízű rágótablettát,
  • az emésztés elősegítéséhez a Salvus gyógyvizet,
  • a bélflóra egészséges egyensúlyának fenntartásához pedig a Linex Flora élőflórás étrend-kiegészítő kapszulát ajánljuk.

Túlevés kezelése

Legyen előrelátó! Gondoskodjon róla, hogy a családi és baráti összejövetelek kellemetlenségektől mentesen teljenek. További tanácsokért forduljon bizalommal a Tócós Patika kollégáihoz, vagy keresse fel webpatikánkat, ahol az emésztőrendszer egészséges működését támogató készítményeket online is megrendelheti.